♡ Az Ellentétek Vonzzák Egymást-kihívás ♡
A hét idézete

„Ha angyal akarsz lenni, el kell fogadnod, hogy a partnered egy igazi démon.”

 
Látogatók
Indulás: 2013-12-15
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Nyilatkozat

A jogok J. K. Rowlingot, a Warner Bros.-t és Hamiltonfant illetik!

/Az oldal szerkesztés alatt áll!/

 
Szavazás
Melyik a kedvenc EVE párosod?

Draco/Hermione
Draco/Ginny
Lucius/Hermione
Perselus/Lily
Perselus/Hermione
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
(Link-effekt)
 
♡ Főoldal

 

Köszöntelek az Ellentétek Vonzzák Egymást-kihívás (EVE) honlapján,

kedves Harry Potter rajongó!

 

A Csuklya és álarc-kihívás sikerén felbuzdulva úgy döntöttem, hogy újabb megmérettetés szervezésébe kezdek.

Azok, akik íróként vagy olvasóként már részt vettek az imént említett - halálfalók köré épülő - kihíváson, tudhatják, hogy mire számítsanak tőlem, mint szervezőtől, és megígérhetem, hogy az EVE is legalább azt a színvonalat nyújtja majd minden nagyrabecsült érdeklődő számára.

 

A kihívás alapötlete, hogy a jelentkezők öt közkedvelt non-canon párossal dolgoznak a felkészülési időszak során, melyek tagjai első pillantásra olyanok, akár a tűz és a jég:

I. Draco Malfoy & Hermione Granger /Dramione/

II. Draco Malfoy & Ginny Weasley /?/

III. Lucius Malfoy & Hermione Granger /Lumione/

IV. Perselus Piton & Lily Evans /Snily/

V. Perselus Piton & Hermione Granger /Snanger/

Az, hogy kinek melyik párossal kell majd dolgoznia, sorsolás útján dől el, a kulcsok viszont választhatóak lesznek.

 

A versenyzők két csapatot fognak alkotni, így összesen tíz történet kerül megírásra, melyek a publikálási időszak során párba rendeződnek az imént felsorolt szerelmi szálak szerint.

A csapatok:

Romantikus egymásra találók

Ebben a csapatban az érzelmeken, a gondolatokon és az emlékeken van a hangsúly.

A történetek középpontjában a szerelem áll, mely lassan csírázik ki a főhősök szívében, majd fokozatosan bontakozik ki az olvasók szeme előtt.

Szentimentális, megható, mély gondolatokat tartalmazó művek helye, melyek nem lépik át a 16-os korhatárt.

Nincs bennük túl sok erőszak vagy sötétség, a partnerek többnyire egyenrangúak, a végkifejlet pedig inkább happy end.

 

Szenvedélyes szeretők

A másik csapat ellentéte, tehát minden, ami abba a kategóriába már nem fér bele.

Középpontban a vágyak és a testiség, az aktusra pedig nem feltétlenül szerelemből kerül sor.

Cseppet sem romantikus, sokkal inkább jellemzőek rá a sötét, erőszakos jelenetek, melyeket csak 18-as besorolással olvashat a nagyérdemű.

A felek alá-fölé rendeltségi viszonyban állnak egymással, illetve ebbe a csapatba tartoznak még a nemi erőszakkal foglalkozó fanficek is.

 

Őszintén remélem, hogy mindenkinek sikerült felkeltenem az érdeklődését. Bővebb információt a többi menüpontban találhattok, a kérdéseitekkel pedig a hamiltonfan@indamail.hu e-mail címre írhattok nekem!

 

Élményekben gazdag alkotást kívánok mindenkinek!

 

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon